Egyelőre a legfárasztóbb része az utazásunknak, hogy megfelelő szállást találjunk.

A nappalok kellemesek, de éjszakánként még fagypont közelében van a hőmérséklet, így csak végső esetben sátraznánk, s akkor is egyszerre csak egy napot.

Szerencsére minden hétre találunk néhány jószívű Couchsurfinges szállásadót, akikkel nagyon élvezünk időt tölteni, hacsak egy esténk is van. Ez persze azzal is jár, hogy alkalmazkodni kell, megadott időben megadott helyen lenni, ami nem mindig egyszerű.

Amikor nem sikerül szállásadót találni, olcsó szállásokat bérelünk. Ilyenkor persze mindkettőnkben motoszkál, hogy minden szállásra elköltött euró az év későbbi részére tervezett költségvetésből farag le, de úgy döntöttünk, hogy fontosabb, hogy ne utáljuk meg már most a nomád utazást. Úgyhogy lakunk ahol tudunk, s várjuk a jobb időt, amikor gondtalanul sátrazhatunk, nem lesz semmi kötöttségünk, kedvünkre gyűjthetjük a kilométereket, s a nap végén ott lesz az otthonunk, ahol épp vagyunk.