Fiam, menj borbélyhoz!

Londoni utolsó hajvágásom óta a nemsok hajam eléggé megnőtt, valamint a szakállam is kissé torzonborz volt már, mivel 6 hete nem látott elektromos eszközt, csak svájcibicska-ollót. Eljött az ideje, hogy változtassak a helyzeten, és mivel tudtam, hogy Törökországban olcsón bekombózhatok ezügyben, az országba érkezve nem sokkal egy fordász-szalon előtt álltunk meg.

Mivel már egyszer voltam török fodrásznál Londonban, a folyamat engem nem annyira lepett meg, de Zsófit igen, s izgalommal figyelte a műveletet.

A hajvágás maga semmi külöset nem rejtett magában, olló, gép, olló, gép és készen is voltunk a munka fő részével.

Ezután kezdődnek azonban az izgalmak.

A borbély fog egy vattapamacsot, alkoholba mártja, meggyújtja, és belecsapja mindkét füledbe. Mire a neuronok elvitték az agyadig, hogy mi is történt, már le is takarták kézzel a szemed, és alul-felül körbetűzlabdázták az arcodat. Forró vízes törülközővel áttörlik az pofid, majd rávágnak pár tenyér megkérdőjelezhető minőségű arcszeszt, ami azért mégiscsak jobb, mint a frissen lepörkölt szőr-pehely eredménye.

Gyors szappanozás nélküli borotválás következik nyaktájékon, melyet egy albán fodrásznő is alkalmazott már rajtam Londonban. Amikor a hölgy először előkapta az eszközt, riadt tekintetemet látván megjegyezte, hogy nem kell aggódni, hiszem ő ezt gyerekkorában lufikon már megtanulta, egy karcolás sem fog esni rajtam és a fejem a helyén marad.

Nekibátorodván itt említettem meg, hogy mivel ilyen remek munkát végzett a borbély, próbáljunk meg igazítani a szakállamon is.

10 másodperc múlva már berregett is a szakállvágó, és 5 vágófejcsere (nem gondoltam, hogy ez ennyi precizitást igényel) után készen is lettünk – volna, ha nem kapta volna elő a pamacsot, szappant és a borotvát a szalontulajdonos. Orca (igen, szakáll felett és szem alatt) – és nyakszappanozás után már beretválta is a felületeket, amivel alig egy perc alatt kész is lett.

Zsófi ujjongott, én elégedett simogattam a tarkómat és nézegettem a szép egyenletes szakállvonalamat a tükörben.

Törökfürdő

Hogy a tisztálkodási kör teljes legyen, bátyámmal, Mikivel Isztambulban a nyak alatti régiók rendbetételére vállalkoztunk, mikor egy a tursita kerületektől távolabb eső hamam (törökfürdő) ajtaján beléptünk.

Az előző napon kialkudott 55 lírás (kb 5500 forint) fürdő + masszázs ára mára 45 lírára csökkent és mi a fürdőárfolyam esését boldogan nyugtázva mondtunk igent a kedvező ajánlatra. A belvárosban láttunk 90 lírás, és 100 euró (!) fölötti árakat is.

Előző nap egyébként négyen mentünk, két lány – két fiú felállásban az árakról kérdezgetni. Ekkor szembesültünk vele, hogy e fürdő ajtaja csak férfiaknak áll nyitva. Bizony, a fürdők itt vagy csak férfiaknak állnak rendelkezésükre – mint ez is – , vagy külön időszakok vannak kijelölve a két nem számára. Azok a helyek, ahova egyszerre férfi és nő is bemehet, ritkák, és főként a turistáknak szántak. A kizárólagosan nőknek épített hamámokról pedig nem tudunk.

Így csak Mikivel mentünk professzionális tisztálkodásra.

Dohos, apró, lepukkant öltözőbe vezettek minket, melynek hangulata némi aggodalmat keltett, de valahol éreztük, hogy ez kizárólag egy authentikus élménybe torkollhat. Átöltözés után – mármint miután a kézhez kapott piros-fehér terítőszerű valamit magunkra tekertük – betértünk a fürdőbe.

A fürdő maga egy központi nagyobb teremből és több kisebb mosakodó teremből állt. A masszázs és fürdetés az előbbiben zajlott, míg az előkészületi fürdés és a masszás utáni pihi a kisebb termekben kapott helyet.

Mivel érkezésünkkor valaki épp kezelés alatt állt, minket egy kisebb terembe vezényeltek. Itt alacsony 8-10 mosakodó hely, szappanok és tálak vártak. A szappannal átmosakszol, majd forró vízzel locsolgatod magad a tálkából. Gondoltuk legalábbis mi, mert how-to, oktatóvideó és audio guide hiányában erre az egyszerű megoldásra jutottunk.

A török hívó szóra válaszként mindketten mozdultunk: de míg engem masszázsra hívtak, Mikit visszaküldték gondolkozni várakozni a kisebbik helyiségbe.

A fürdetőmester leültetett az egyik csap mellé, lelocsolt és elkezdett egy igen durva anyagú kesztyűvel (a lányoknak biztos van jobb szavuk erre) nagyon erősen, de épp fájdalomküszöb alatt dörzsölni – az érzékeny területek kivételével mindenhol. A munkát itt-ott egy két ‘HÁH’ és ‘YESS’ övezte a masszőr oldaláról, majd a lefolyó vízre mutatott, amivel a hamám mester azt akarta közölni, hogy milyen koszos is vagyok. Bizony a karom és a lábam tele is volt ledörzsolt elhalt hámsejtekkel.

Ezután a középen álló márvány sírkőre masszázs ágyra mutatott. Feküdjek le, hasra. Törülköző alám, dehogy. Rámborított nagylazán pár tál vizet, majd jött a masszázs. De nem úgy, mint a kedvezményes wellness hétvégés elunomazéletem alkalmazottak! A masszázs inkább egy csontkovács-kezelésre emlékeztetett: ujjak mélyen az izmokba, mely először még kellemes aztán fura, aztán már egy kicsit ég. Közben kérdezett valamit, hogy milyen masszázst kérek, alapot 50-ért vagy valami török nevűt 100-ért. ’Normálnormál’ mondtam én, szappanbuborékokat fújva. Ezek után kezeimet hátra kulcsolta, egy roppantás itt, egy roppantás ott következett, több ‘YESS’-szel körítve. Hátrafordítás után keresztbe rakta a lábamat, amivel ugyancsak roppantott egyet-kettőt a gerincemen, miközben a beszappanozott sírkőről majdnem ötször lecsúsztam.

Azt hittem, hogy véget ért a kezelés, de felültetett, és az egyik tálkából – amit nem vettem észre, hogyan került oda, mindegy is – egy nagy darab szappanhabbal felfújt párnahuzatott csapott a fejembe. Ezzel alaposan átmasszírozta a buksim, majd mikor már épp elfogytam a levegőből, levette. Levegőt vettem, volna, ha nem lett volna egy párnahuzat méretű szappanhab a fejemen. Körömmel, féldurván masszírozta a fejbőrőmet, de mire elkezdtem volna aggódni a frissen vágott séróm, az egy kézen megszámolható hajszálaim és az oxigénhiány miatt, ez a kezelés is véget ért. Belecsapott a kezembe, és mutatta, hogy a bátyám következik.

Visszaslattyogam a hátsó fürdőbe, majd 20 perc sziszegés után a bátyám is megérkezett. Érzésre 10 kilóval könnyebben mentünk vissza a továbbra is 50 éve elhagyatott öltözőbe, majd a fizetés következett. Turpisságot sejtettünk, de a recepciós valóban csak 45 lírát kért fejenként. Bátyám a remek üzletnek megörülvén a recepciós és az éppen érkező masszőrmesterünk markába is 10-10 lírást csapott. Előbbi megköszönte, viszont az utóbbi mosolyogva kevesellte az összeget. ‘Fifti lira, fifti lira’ mondogatta, mire mi ugyancsak mosolyogva, kissé feszengve indultunk az ajtó felé, és immáron megtisztulva léptünk ki a Yeşildirek Hamam épületéből.

Képek a gőzre való tekintettel nem készültek a fürdőben, és erről a konkrét fürdőről online sem találtam beltéri fotót sajnos.

Reméljük tetszett az írás, s élvezettel olvasod a kalandjainkat. Ha így van, s szeretnél nekünk örömet szerezni, arra kérünk, hogy támogasd az alapítványt, amely munkáját segíteni próbáljuk. Már egy sütemény ára is segít.

Az SOS Gyermekfalvak azért léteznek, hogy azok a gyerekek is szerető családban nőhessenek fel, akik ezt vérszerinti otthonukban nem kaphatják meg. Kérünk támogasd őket!