Türkiye? Good?

Igen, nagyon szeretjük Törökországot, gyönyörű ország! (Ezeknél a szavaknál a jobb ujjbegyeidet felfelé összezárod és könyökből mozgatod az alkarod – a törökök ezzel kézmozdulattal jelzik a szépet, a finomat.)

And the people? Türkiye people? Good?

Igen, nagyon szeretjük a török embereket. Nagyon kedvesek. Nagyon vendégszeretőek.

 
Törökországban utazva ezt a beszélgetést napi 4-6 alkalommal folytattuk le, s válaszainkat komolyan is gondoltuk. Ezért is döntöttem úgy, hogy ha pár hét távlatából is, de megírom ezt a posztot.

Ez a bejegyzés nem arról fog szólni, hogy mit csináltunk Törökországban; azt nyomon követhettétek a Facebookon. Most azt fogom összegezni, hogy milyennek ismertük meg ezt az országot és lakóit. A tapasztalatunkat, ami azt mondatja velem, hogy Törökországnak igen is Európában a helye (ha rajtam múlik, az EU határainak innenső oldalán), s a mi veszteségünk lenne, ha nem így történne!

 
Próbálom olyan tömörre fogni, amennyire lehet, cserébe nézzétek el, hogy nem térek ki minden részletre, és itt-ott általánosítok, egyszerűsítek.
 

Bárhol járok, szeretem érteni, hogy mi mozgat egy országot – Törökországban is ezt kutattam. Szerencsére a legtöbb török, akivel találkoztunk, készségesen beszélgetett velem erről, akár még pártpolitikáról is. Többségében értelmiségi fiatalok voltak, de akadt jó pár szakmunkát végző is.

 
Amikor megérkeztünk az országba, sok kérdőjel és sok előítélet is volt bennem, mivel nem sokat tudtam Törökországról. Jól mutatja ezt, hogy ha korábban válaszolnom kellet volna a kérdésre, hogy szeretném-e, hogy Törökország az Európai Unió tagja legyen, határozottan azt mondtam volna, hogy nem! S nem tudtam volna igazán megmagyarázni miért. Talán csak azt gondoltam, hogy Törökország már nem Európa, és pont!? Vagy talán a 70 millió muszlimmal fenyegetés engem is megérintett? Hogy majd idejönnek az utcáinkra a fejkendőikkel és elveszik a munkánkat?!

Szóval, innen indultam. S hogy hova érkeztem, már tudjátok.

Lássuk, miért.

 

Kemal Atatürk öröksége

Ez egy hosszabb rész lesz, ráadásul történelem. Ne görgessetek egyből tovább, igyekszem fájdalommentesre zsugorítani.

Én nem sokat tudtam a törökök modern kori történelméről. Vagy a padtársammal leveleztem aznap a gimiben, vagy ezt tényleg nem tanítják nálunk; a biztonság kedvéért összefoglalom.

A történet dióhéjban ez: az első világháború után az oszmán birodalom felbomlott, s az érdekelt hatalmak (britek, franciák, olaszok és görögök) elkezdték szétkapokodni a birodalom kincseit és területeit. A területeket, ahol legtöbben törökök éltek, de igazán erős nemzettudat nélkül. Az oszmán birodalom ugyanis (nagyjából) minden nemzetet és vallást békében engedett élni egymás mellett.

MustafaKemalAtaturk Jött azonban egy fiatal, sikeres hadvezér, Mustafa Kemal, akinek sikerült összefognia a törököket, feléleszteni bennük a nemzeti öntudatot, s magamögé állítani őket, hogy harcoljanak a területeikért.

Harcoltak. Győztek. Megalakult a mai Törökország, 1923-ban.

Szóval, Törökország egy nagyon fiatal állam.

A karizmatikus hadvezér, Mustafa Kemal lett az elnök (később Mustafa Kemal Atatürk, azaz “a törökök atyja”), s munkához látott, hogy megvalósítsa az álmát: hogy létrehozzon egy nyugati mintára felépített, stabil, demokratikus nemzetállamot, ami Európa méltó része lesz.

 
Egész jól sikerült is neki.

Demokratikus választási- és intézményrendszert alakított ki, európai mintákat alapul vevő alkotmánnyal, megosztott hatalommal, fékekkel és egyensúlyokkal – ami csak kell.

Emellett hatalmas hangsúlyt fektetett a népművelésre és az oktatásra. Számos múzeumot és egyetemet alapított, s igyekezett a mindennapi embereket is a nyugat felé terelni. Népszerűsítette a nyugati ruhák viselését és betiltotta a fejkendőt – legalábbis a munkahelyeken és az egyetemek területén.

Bizony. Atatürk egyik legfőbb vesszőparipája a szekularizáció volt.

Mire az elnök 57 éves korában elhunyt, álmának nagy részét megvalósította. Neve beleégett minden török fejébe és szívébe, csakúgy, mint az alkotmányba, ami máig őrzi vízióit.

Néhány dologra azonban Atatürk nem fordított figyelmet – vagy szimplán csak elhibázott.

Az egyik ilyen a drasztikus szekularizáció volt, a fejkendő betiltása, az Iszlám elnyomása. Valószínűleg többet ért volna el, ha tanácsadóira hallgatva finomabb módszerekhez nyúl.

Legnagyobb hibája viszont kétség kívül a kisebbségek elnyomása volt. Mivel minden erejével a törökök nemzeti öntudat erősítésén dolgozott, a törököt jelölte meg egyetlen hivatalos nyelvnek, ezzel elnyomva az összes területen élő kisebbséget.

Ez legnagyobb számban a kurdokat érintette, s hogy a konfliktus miként eszkalálódott a 90-es években, nem kell részletezzem.

Mindezzel együtt is, Atatürk a török demoktratikus nemzet szimbóluma. Szobra ott áll minden város főterén, csakúgy mint a róla elnevezett utcák, terek, hidak. Fényképe ott van a legtöbb otthonban és munkahelyen, s nem egy török háztartásban kaptam atatürkös bögréből a teát.

S bár az elmúlt nyolcvan évben rengeteg minden változott az országban, s még most is, amikor az aktuális kormányzat igyekszik eloldalazni a atatürki eszméktől, s Törökországot visszaterelni az iszlámra támaszkodó kelet felé, Atatürk ideáival nyíltan szembemenni politikai öngyilkosság.

Többször arra gondoltam, hogy bárcsak nekünk, magyaroknak is lenne hasonló figuránk.

 

Hazaszeretet

Az ország bármely pontján ha körbefordulsz, biztosan látni fogsz legalább egy török zászlót.

A törökök szeretik a hazájukat, és büszkék rá. Irígylésre méltóan egészséges nemzeti öntudatuk van. Nincs benne semmi negatív, semmi másokhoz hasonlítás. Csak szeretik Törökországot.

És szeretik, ha az utazók szeretik Törökországot. A kérdés, amit utunk során a legtöbbször kaptunk, hogy

Türkiye? Good?
And the people? Turkiye people? Good?

És amikor (őszintén) válaszoltuk, hogy igen, nagyon szeretünk itt lenni, kivétel nélkül mind fellélegeztek, mindenkinek hatalmas mosoly ült az arcára, ahogy hátbaveregettek minket.

Aztán hoztak még egy teát.

Zsolttal sokat beszélgettünk arról, hogy milyen jó érzés lenne ha a magyar nemzeti lobogót is így ki lehetne tenni az ablakba, s az nem jelenten politikai állásfoglalást, csak egészséges hazaszeretetet.

 

Vendégszeretet

Törökországban nagyon erős a vendégfogadás kultúrája.

(Ez egyébként a muszlim vallásból ered, de ebbe most nem megyek bele, mert erről egy külön posztot tudnék írni. Talán majd Iránban.)

A török embert büszkeséggel és jó érzéssel tölti el, ha vendégül láthat valakit, legyen az ismerős vagy ismeretlen. Külföldiek esetében különösen fontos, hiszen ezzel a hazájuk megítélését is befolyásolják.

Többen el is magyarázták nekünk, hogy ha nem tudnak a segítségére lenni valakinek, főleg egy utazónak, akkor szégyen és szomorúság fogja el őket. Erre példát is láttunk, egy velünk egykorú fiú majdnem megkönnyezte, hogy csak 3 km-t tudott elhozni minket, amikor stoppoltunk – nem győztük vígasztalni.

Visszagondolva a nyugat-európában turistáskodó élményeimre, azt kell mondjam, igazán van mit tanulnunk a törököktől. Még sehol nem éreztem magam ennyire otthon és biztonságban.

 

A vallás Törökországban

A muszlim ebben a látens formájában a legerősebb Törökországban: a vallásnak az a rétege, ami beleivódott a kultúrába, az élet mindennapjaiba, s ez a nyugati individualista társadalmaknál sokkal összetartóbb és segítőkészebb közösségeket eredményez.

Persze, minden sarkon ott állnak a mecsetek, s a lakosság jelentős része aktívan gyakorolja a vallást. Nem kötik azonban olyan merev szabályok őket, mint gondoltam volna.

A fiatalok többsége kevésbé vallásos. Úgy muzulmánok, mint ahogy én vagyok keresztény: a vallásosság inkább kulturális hagyaték számukra, mint testetöltő hit. A kérdésünkre, hogy milyen gyakran járnak mecsetbe, a huszonévesek 80% azt válaszolta, hogy talán egyszer egy évben. De ettől függetlenül muszlimnak vallják magukat.

Más vallásokkal szemben mindenki, akit megismertünk nagyon toleráns volt. S míg az idősebb generációnak nehéz megértenie az ateizmus fogalmát, a fiataloknak ezzel sem volt problémája.

 

Fiatalok, házasság, család

A fiatalok nagyon nyitottak a nyugatra.

Sok egyetemistával kerültünk kapcsolatba, s mindnyájan szerettnének utazni, egy darabig külföldön élni, tanulni, szabadnak lenni a társadalmi kötöttségektől. Értékeik sokkal lazábbak, mint a szüleik generációjáé.

Egyetem alatt ugyanis fiúk és lányok nem élhetnek együtt, nem bérelhetnek közös lakást. Ha van is olyan főbérlő vagy kollégium, ami ezt megengedné, a társadalomban olyan rossz megítélése lenne, hogy nem éri meg.

Az sem jellemző, hogy fiatal párok összeköltözzenek. A szülők-nagyszülők a legtöbb esetben nem fogadnák el. Így az egyszerűség kedvéért hamar házasságot kötnek. Jó pár fiatal huszonévesel találkoztunk, aki már házas volt, épp ebből az okból.

A házasság legális szex.

– mondta egyik vendéglátónk, aki 3 éve, 23 éves kora óta boldog házas, de gyerekeket még semmiképp nem terveznek.

Gyermeket csak azok vállalnak ilyen fiatalon, akik nem járnak egyetemre, hanem hamar dolgozni kezdtek. Ott viszont teljesen normális, hogy 20-22 évesen már szülővé válik az ember. Az összetartó családi kapcsolatok ezt lehetővé is teszik, hiszen ha mindkét szülő dolgozna is, a nagyszülők vigyázhatnak a csemetékre. A jellemző azonban az, hogy a férfi tartja el a családot.

Ezt persze gazdaságilag nehéz alátámasztani, s egy jóléti rendszerben rossz szemmel néznénk rá, hogy egykeresős a család… emberileg azonban irigylésre méltó. Akárhogy is számolok, az én életstílusom: a karrierem, a nagy szabadságom mind azt eredményezi, hogy a gyermekeimnek nem sok idejük lesz megismerni a nagyszüleiket.

A nyugat felé húzás egyébként a konzervatívabb fiatalok esetében is megjelenik.

Elég csak egy pillantást vetni egy bevásárló utcára, ahol a divatos fejkendők és hozzá passzoló hosszú kabátok – a muszlim nők tipikus viselete – a legkülönfélébb színekben kavarognak, ékszerekkel, csinos sminkkel és Michael Kors táskával, Gucci napszemüveggel kiegészítve.

A divat itt is ugyanolyan fontos, mint nyugaton, s erre a legjobb példát a női mosdókban lehet látni, ahol a lányok fél órát is eltöltenek együtt, hogy a tükör előtt igazítsák újra a kendőjüket és a sminkjüket.

Néhány fogást még én is ellestem. A fejkendő viselésnek rengeteg módja van, s számos trükkel lehet még csinosabbá varázsolni. Akinek például kevés haja van, az gyakran egy extra sálat csavar a kontya köré, hogy dúsabbnak hasson a hajkoronája a kendő alatt.

 

Isztambul, vidék, városok

Ahogy a legtöbb nagy fővárosra, úgy Isztambulra is igaz a mondás: Isztambul nem Törökország és Törökország nem Isztambul.

A tizenhárom milliós metropolisz minden érzékszervét igénybe veszi az embernek. Zsúfolt, zajos, szagos – a nap minden pillanatában. Az európai oldal központjában minden a turisták kiszolgálására épült, míg a külső kerületekben sorra nőnek a felhőkarcolók és a bevásárlóközpontok, az új üzleti negyedek. Az ázsiai oldal ezzel szemben inkább lakóövezetnek számít, barátságos és élhető.

A vidéket csak az északi országrészen keresztül ismertük meg.

Itt jártunk a belső területek iparvárosaiban, mint Karabük, és számos tengerparti turistavárosban, mint például Samsun. Itt pálmafák, bevásárlóutcák, és éttermek-kávézók sorakoztak. Megtudtuk, hogy a Fekete-tenger partja első sorban a Közel-Kelet utazóit vonzza, nyaranta számos iráni, szaúdi család nyaral itt, akik így még mindig muszlim országban, de lazább szabályok mellett élvezhetik a vízpartot.

S bár jártunk szegény településeken, Grúziából visszatekintve azt mondhatjuk, hogy a törököknél jólét van. Még a legszegényebb településeken is volt csatornázás, és melegvíz (még a falvakban is napelemek gyűjtik a sugarakat a házak tetején), és jó utak, amik a városokba vezetnek.

Ehhez hozzátartozik azonban, hogy nem jártunk Dél-Kelet Törökországban, a kurdok lakta területen, ahová aféle “politikai büntetésként” sokkal kevesebb pénz áramlik.

 

Infrastruktúra

De még milyen! Amerre mi jártunk, az utak szenzációsak. Van közvilágítás, a benzinkutak és pihenőhelyek többsége bármelyik nyugat-európai országban megállná a helyét: tiszta, rendezett, mozgáskorlátozott-kompatibilis.

Internetet találni sem volt probléma. Benzinkúton, boltokban szívesen megosztották velünk, s ha épp nem volt, azonnal akadt egy lelkes vásárló, aki felajánlotta, hogy kiosztja a mobilnetét. Itt is mindenkinek okostelefon és 3G lóg ki a farzsebéből.

 

Munkaszellem

Az elmúlt hetekben sokat lógtunk benzinkutakon, s elég jól megismertük a dinamikájukat. A kutak sok embert foglalkoztatnak, s amikor nincs ügyfél, a férfiak együtt ülnek-állnak, beszélgetnek, teáznak. Olykor játszanak is. Azonban abban a pillanatban, hogy begurul egy autó a kútra, egyikük azonnal felpannan s futólépésben siet segíteni. Eleinte azt hittük, hogy borravalóért dolgoznak, de nem. Egyszerűen ilyen a munkaszellem.

A szolgáltató ipar más szektoraiban is ezt találtuk. Az éttermekben, a boltban, fodrásznál. Nem kapkodnak el semmit, de a kiszolgálás barátságos és színvonalas volt.

 

Oktatás és ifjúságpolitika

Az alsóbb és középfokú oktatásról sajnos keveset tudtunk meg, az viszont kiderült, hogy Törökországnak remek egyetemei vannak. Nem csak az oktatás színvonalas, de számos egyetem nagyon jól felszerelt, a legmodernebb technológiákkal, laborokkal, s számos külföldi oktatóval. Az első diploma ráadásul ingyenes.

Szintén egyetemi körökben hallottuk, hogy jó külföldi ösztöndíjak is elérhetők a diákok számára. A kormány szorgalmazza a külföldi diploma és PhD képzések elvégzését, az erre támogatást igénylőknek azonban szerződést kell aláírniuk, hogy tanulmányaik végeztével visszatérnek Törökországba és a következő öt évben itt fognak dolgozni.

 

Média, cenzúra, propaganda

Van persze egy csomó aktuális probléma is Törökországban. Az első mindjárt Erdogan elnök személye, aki igyekszik úgy csavarni a politikai rendszer gombjait, hogy megingathatatlan legyen a hatalma.

Kétségtelen, hogy vezetése alatt a török gazdaság hatalmasat lépett előre, a demokrácia mutatói azonban lefelé fordulnak. A médiában nagyon erős a cenzúra és az öncenzúra, s törökország vezeti a bebörtönzött újságírók rekordját. (Lásd: Turkey’s Hidden Thruths).

S bár a média helyzete egyáltalán nem vicc, egy mókás példát is mutatunk: amíg az út mentén bikinis lányok óriásplakátokon hirdetik a legújabb strandviseletet, az állami televízióban a elhomályosítják a rövid (térd feletti) szoknyát hordó nők lábszárát.

A kormánypárti propaganda szintén nagyon erős. A még két hete hatalmon lévő AK pártnak annyival nagyobbak az anyagi forrásai (és médialehetőségei), hogy a kampányidőszakban itt töltött hat hetünk alatt, csak AK reklámokat láttunk a televízióban (és még milyeneket! Érdemes megnézni: 1|2|3|4), s az utcákat is nagyrészt az ő reklámjaik lepték el: gyakorta 10 emelet magas molinók formájában, egész házakat beborítva. Ami anno az M3-as kivezetőnél Gyurcsány Ferenc sokkoló méretű arca volt, az itt mindennapos kampányeszköz – Erdogan arcával.

A legnagyobb aktuális politikai kérdés talán az, hogy milyen irányba erősíti kapcsolatait az ország. Erdogan egy iszlám államot vízionál, s politikájával egyre inkább kelet felé fordul, de mindeközben szoros kapcsolatot ápol amerikával, s európa felé sem akarja elvágni a lehetőségeket.

Mindeközben rengeteg feloldatlan konfliktus is nehezíti a nemzetközi politikai színtéren való mozgást: Ciprus megosztása, a kurdok autonómiájának kérdése és az örmény népirtás tagadása.

 

Így láttuk Törökországot

Hát így. Egy olyan országot ismertünk meg, ami modern, s gyors lépésben fejlődik, amiben rengeteg lehetőség van, s nem csak a kiváló földrajzi elhelyezkedése, és gazdasági lehetőségei miatt, hanem az emberekben lévő potenciál miatt is. S ami kulturálisan sokkal közelebb áll a nyugathoz, mint gondoltuk volna.

Törökország egyelőre Európa és a Közel-Kelet között lavírozik, s igyekszik minden irányba nyitva hagyni a kapukat. Izgalmas lesz nyomon követni a következő években, hogy hogyan alakul ennek a remek országnak a helyzete a világpolitika színterén.

Az viszont biztos, hogy igaz, amit mondani szoktak: Törökországnak nincs szüksége Európára, épp fordítva.

 

Ajánlott irodalom

Angol nyelven a következő összefoglalókat ajánljuk:

  • Rövid összefoglaló Törökország modernkori történelméről: BBC Timeline.
  • Jim O’Neill közgazdász Törökország gazdasági potenciáljáról beszél: BBC World Service Podcast. (Ezt nagyon ajánlom!)
  • Összefoglaló Erdoganról, a választások tükrében: BBC News
  • Egy nagyon tanulságos riport a török cenzúráról, s a 2013-as Taksim téri forrongások következményeiről: BBC podcast

 

Fényképgalériánk Törökországból

Tekirdagban kirándultunk:

Az iráni vízumunkra vártunk Trabzonban:

Átbicikliztünk az országon:

 

Videónaplónk Törökországból

Kattints a PLAYLIST gombra, hogy lásd a teljes listát:

 


 

Reméljük tetszett az írás, s élvezettel olvasod a kalandjainkat. Ha így van, s szeretnél nekünk örömet szerezni, arra kérünk, hogy támogasd az alapítványt, amely munkáját segíteni próbáljuk. Már egy sütemény ára is segít.

Szponzoráld néhány kilométerünket Iránban!

SOS-Logo