Mindketten rajongunk a könyvekért. Programjainkban az első pillanattól kiemelt helyet kapott a közös olvasás, s most, a készülődés heteiben is minden héten bekerül a naptárba néhány erre szánt óra. Szeretünk jól olvasni, kellemes atmoszférában, amikor van rá idő és tér, amikor nem vonja el a figyelmünket más teendő. Jó időben a Battersea parkban, ha hűvös van, talán a Hoxtonban, vagy a Princess Louise olvasótermében.
Ennek az utazásnak a terve is az olvasmányaink alapján született. Így.
Dave egy a modern angol kalandorok közül. Expedition1000 projektje 25 expedíció sorozata, amelyekben Dave 1000 mérföldet tesz meg, mindig más közlekedési eszközzel. Life in the Slow Lane a hatodik ilyen út története, ebben Dave egy biciklautóval küzd le ezer mérföldet, Memhiszbol Miamiba. (Valami olyasmit képzeljetek el, mint Frédi és Béni autója, csak tető nélkül.) Dave nem író, de a stílusa szórakoztató, szavai ízesek és hitelesek. S számomra ez volt az első útleírás, amit valaha olvastam.
Itt indul tehát ez a történet, ez a könyv keltette fel bennem a vágyat, hogy a korábbi rövid városnézések helyett nekivágjak egy többhónapos útnak, kevés pénzből, nomád körülmények között, ami egyszerre tenné próbára mentális és fizikai határaimat. How about 6-9 month in South-America with a small backpack?
Comfort kills ambition.
Így is lett. A könyv igazán kezdőknek szól, s jelentős része olyan dolgokat említ, amit már tudtam. Viszont van benne néhány olyan gondolat, ami igazán fontos lehet, magamtól viszont sosem jutott volna eszembe. Már emiatt megérte megvennem. Plusz, remek érzés a londoni tömegközlekedős hétköznapokon ilyen könyvvel felszállni a buszra; nagyon izgalmas beszélgetéseket indukál.
There are two basic approaches to dressing: stay in the same town and change clothes every day, or wear the same clothes and just change towns.
Alastair Humphrey’s kerékpáros könyvei: a Moods of Futre Joys és a Thunder&Sunshine újabb mérföldkövet jelentettek. Humphreys nevét Dave Cornthwaite említette meg futólag a Life in the Slow Lane-ben. Kíváncsi lettem ki lehet ő, utánaolvastam, s ezzel belesodródtam a brit kalandorok szövevényes világába. Itt mindenki mindenkit ismer, és mindenki csinált valami szenzációsat, ami miatt mindenki más felnéz rá. Köztük csapongva sorra kerültek fel a útikaland-irodalom darabjai a képzeletbeli könycespolcomra, de végül mégis Humphreysszel kezdtem. Dave-hez hasonlóan ő sem író, de őt is a hitelessége és az általa megélt események súlya tesz olvasmányossá és magávalragadóvá.
Ebben a két könyvben első nagy kalandját írja le: 2000 és 2004 között, 46.000 mérföldön át, körbebickilizte a világot. Mindezt aszkéta módján, s úgy, hogy közeli barátain kívül senki nem tudott róla; teljesen magára volt utalva. A könyvek is csak évekkel később készültek el, s bár Humphreys azóta is a könyveiből és blogjából él, kétség kívül ő a legszerényebb ember az összes kortárs világutazó író között. És a legmotiválóbb is. 600 oldalon keresztül követtem Al útját a világ körül, s mire a végére értem, teljesen biztos voltam benne, hogy én is biciklivel fogok utazni. Már csak az a kérdés, hova?!
Al ekkoriban indította el a Adventure 1000 hírlevelét (igen, az 1000 népszerű szám ebben a körben), amelyben hétről-hétre segíti és motiválja az olvasót, hogy gyűjtsön össze 1000 fontot egy év alatt, hogy abból megvalósítsa élete kalandját. Ehhez kapcsolódóan minden héten interjút készített néhány vagány, de hétköznapi emberrel, akik ennyi, vagy kevesebb pénzből valósítottak meg valami lélegzetelállítót. Például egy Londoni taxival beutazták a világot, vagy körbesétálták Walest egy szamárral. Ezek az interjúk voltak a 2014-es évem legjobb olvasmányai; ha eddig nem lettem volna eléggé inspirált, this definitely did the job!
If you’re not hurting, you’re not riding hard enough. If you’re not hungry, you’ve eaten too much. If you’re not cold, you’re carrying too many clothes. If you know you will succeed, it’s too easy.
5-to-9 adventure: meet on a hill. It is as easy as this: Leave work. Meet up with friends. Head out of town. Climb a hill. Watch the sunset. Sleep under the stars. Swim in a river (snakes optional). Head back to work. Watch the video here.
You think you are making a trip, but soon it is making—or unmaking—you.
Michel világa afrikai szülőfalujára korlátozódik, mígnem tizenévesen kezébekerül egy könyv az eszkimókról. Annyira elvarázsolja az itt leírt világ, hogy úgy dönt elutazik Grönlandra. Nyolc év alatt jut el céljához, eközben dolgozik, levelező kurzusokkal képzi magát, és fantasztikus emberekkel találkozik. Már felnőtt férfiként érkezik meg az eszkimók közé, s a velük töltött évekről lenyugöző módon számol be könyvében: a felvilágosult európai ember szemével húz párhuzamot az afrikai és eszkimó szokások között.
Words can’t describe the total freedom children enjoy in this country. It is they, rather than the adults, who first adopt the stranger. So the great merit of this people is that in all cases where intuition counts for more than reason, they always recognize and follow the natural instincts of their children.
I had adapted so well to Greenland that I believed nothing could stop me now spending the rest of my days there. Apart from a sled and a dog team, I needed only a fishing boat and a roof of my own to live happily in the arctic. (…)
But if I live out my life in the arctic, what use would it be to my fellow countrymen, to my native land? Having tried and succeeded in this polar venture, was it not my duty to return to my brothers in Africa and become the “storyteller” of this glacial land of midnight sun and endless night? After the degradation of colonization and the struggle for independence, wasn’t it the task of educators to open their continents to fresh horizons? Should I not play my small part in that task and help the youth of Africa open their minds to the outside world?
This is why I decided to leave.
Polar exploration is at once the cleanest and most isolated way of having a bad time which has been devised it is the only form of adventure in which you put on your clothes at Michaelmas and keep them on until Christmas and save for a layer of the natural grease of the body, find them as clean as though they were new. It’s more lonely than London, more secluded than any monastery and the post comes but once a year.
The temperature that night was -75.8°F (-60°C), and I will not pretend that it did not convince me that Dante was right when he placed the circles of ice below the circles of fire.
A hetvenes évek végén megtett útja nagyon hasonló Al Humphreys harminc évvel későbbi kalandjához, s leírásukból az derül ki, hogy alapjában véve nem sok változott a világban.
I had to come here to realise the full stature of men: here outside a grass hut, on a rough wooden bench, with no noise, no crowds, no appointments, no axe to grind, no secret to conceal, all the space and time in the world, and my heart as translucent as the glass of tea in my hand. The sense of affinity with these men is so strong that I would tear down every building in the West if I thought it would bring us together like this.
Plusz egyként került ide, mert bár az utazás témaköréhez nem kapcsolódik, az én utamhoz igen. Szívből ajánlom mindenkinek.
Sometimes you just do things.
