A péntek reggeli indulás már az első percekben izgalmas volt, mert a hátsó csomagtartómról leesett az egyetlen rágumipókozott zacsi, de gondoltam lesz idő ezt még megtanulni.

Lecsorogtunk a nulla kilométerhez, ahol a búcsúztató brigád öt fősre nőtt: lehozta a cuccainkat Zsófi apukája, kijött Bátyám és Sógornőm, és kikerekeztek a hasonló kalandra készülődő Enikő és Balázs is. Az általuk hozott pálinka különösen jó startot biztosított, így sikerült is nagyobb veszedelem nélkül a Móriczra eljutni, ahol be is pattantunk Ica Mamához egy kolbászhurkarántottmájalmapaprika csomagra.

Innen csipetcsapatunk (Attila, Tamás, és jómagunk) kolbászos böffenetek mellett sikeresen elnavigált a budaörsi Hollósy cukrászdába, ahol egy kávé után meglepődve konstatáltuk, hogy bő két óra alatt sikerült ilyen egetverően messze eljutni, így ideje rákapcsolni.

Egy bicskei indokolatlanul nagy ebédet követően este hat körül érkeztünk Székesfehérvárra, ahol egy ugyancsak indokolatlanul nagy vacsora után nyugovóra is tértünk.

Reggelre csipetcsapatunk kiegészült Dáviddal, aki hamarosan rájött, hogy a fájó-kidörzsölt hátsó alatt mit is értünk pontosan. Az ebédidő a simontornyai Tulipán fogadóan ért minket, ahol én annyira megijedtem, hogy nem sokáig tudok már ismerős kaját rendelni, hogy ki is kértem egy májgombóclevest, majd töltött bordát extra rántott sajttal és tejfölös ubisalival.

Kisebb-nagyobb emelkedők, hóvirágos temetők, clif bar fogyasztós ötpercek, képzeletbeli pizzafeltét-pakolás és Lilla-féle rehidratáló-ital kóstolgatás tarkította a napot, minek a végére már cidri hidegben értünk Szekszárda. A szüleim menetkészre összeállított rakott krumplival vártak, majd egy belvárosi gyors kadarka-bikavér kör után nyugovóra tértünk és szerintem mindannyan 2.78 másodperc alatt el is aludtunk.

Másnapra csipetcsapatunk visszaredukálódott az éves átlagra; reggel a srácok visszavonatoztak Budapestre és szüleimtől is búcsút vettünk. Elindultunk Baja, utolsó magyarországi állomásunk felé. Egy könnyű napot terveztünk, hogy négy megye, 220 kilométer után de még a határ előtt halászlevezzünk és aludjunk egy nagyot.

Reméljük tetszett az írás, s élvezettel olvasod a kalandjainkat. Ha így van, s szeretnél nekünk örömet szerezni, arra kérünk, hogy támogasd az alapítványt, amely munkáját segíteni próbáljuk. Már egy sütemény ára is segít.

Az SOS Gyermekfalvak azért léteznek, hogy azok a gyerekek is szerető családban nőhessenek fel, akik ezt vérszerinti otthonukban nem kaphatják meg. Kérünk támogasd őket!