DAY#140 – Shirazi Vendégszeretet

Read it in English HERE.

Shirazba megérkezve Zsolt elment borbélyhoz.

A környék apraja-nagyja odagyűlt, hogy megcsodálja az “idegent”. Nyírás közben az egyik szomszéd boltostól kaptunk egy marék iráni CD-t ajándékba, egy másik szomszéd boltos pedig meghívott magához ebédre és sziesztaidőre.

Gyors telefon haza az asszonyoknak, s már került is az extra hús a nyársra, az extra zöldség a salátába. Mire hazaértünk, mintha eredetileg is plusz kettőre főztek voltna.

Ebéd közben szóbakerültek eddigi iráni kalandjaink (beleértve a kulináris kalandokat, ami nálunk mindig fő helyen áll), s kiderült, hogy még nem kóstoltuk a helyi specialitást, a kalampolót (káposztás rizs húsgombival), felesége felajánlotta, hogy másnap ebédre elkészíti nekünk…

Aztán kiderült, hogy a parkban aludtunk előző este. Nahát, akkor ennél ésszerűbben nem is lehetne! Maradjunk éjszakára, így holnap egyszerűbb lesz az ebéd is: nem kell visszajönnünk!

Délután várostnéztünk a gyerekekkel, akik mint helyieket becsempésztek az egyik gyönyörű Shirazi parkba: az Eram Kertbe (a turistáknak Iránban tízszeres jegyárat kell fizteni mindenhova).

Vacsorára az édesanya ünnepi ételt rittyentett, olyat, amit évente csak egyszer szokás készíteni, de szerette volna, ha ezt is meg tudjuk kóstolni. Így a menüre küfte szabzi került, amit naná hogy imádtunk! Ez egy húsmentes étel: zöld levelek-fűszerek adják a gombócok és a szósz alapját, amibe mazsola töltelék kerül. Vératlan, de remek kombináció! Mmmm.

Közben egy távoli nagybácsi is előkerült, aki 16 év után először jött haza Angliából… Képzelhetitek mennyire élveztük a vele való eszmecserét két hazájáról. S közben minden mondatánál hatalmasokat kacagtunk! Nem gyakran hall az ember vastag birminghami akcentust Shirazban egy iráni férfi szájából.

Másnapra Persepolis látogatást terveztük, és hát persze hogy elvittek minket autóval. Még a turistabelépőnket is kifizették – volna, ha Zsolt nem fut gyorsabban. Ennek az lett a vége, hogy halálosan megsértettük a vendéglátónkat, akinek órák kellettek hozzá, hogy újra feloldódjon.

Tanultuk az esetből: ez itt Irán, itt mindent a vendéglátó fizet!
Akkor is, ha nem ésszerű, ha nem szükséges. Inkább nekünk kell lenyelnünk a zavarunkat, mint megbántani őket.

: “I swear to god, if one more bloody tourist rubs my nose, I will bit their hands off”

Ebédidőre azonban már ismét jó hangulat uralkodott: jókedvűen fogyasztottuk a várva várt kalampolót, s élveztük, az jó iráni szokást, hogy ebéd után mindenki pihenni tér, s két órára elnyúlik a legközelebbi perzsaszőnyegen.