Ez az első darabja az ország-összefoglalóink reméljük igen hosszú sorának. Mielőtt belekezdünk, szeretnénk hangsúlyozni, az alább leírt gondolatok az általunk tapasztaltakat tükrözik. Ha más évszakban jövünk, más útvonalat választunk, más emberekkel találkozunk, talán más dolgok fogalamzódtak volna meg bennünk.
Minden esetre, rövid látogatásunk alatt, ezek a benyomásaink voltak – Szerbiáról.

 

A határ túloldalán

2.5 hetet töltöttünk Szerbiában.

A hercegszántói határon átlépve azonnal érezni lehetett a két ország közti különbséget, ami igazán szembetűnővé akkor vált, amikor a határ utáni első falusi kocsma ajtaját kinyitva nem láttuk a kidőlő füsttől a bent ülőket. De erről majd később.

Az első napokat Észak-Szerbiában töltöttük, és imádtuk minden percét! Itt éreztük először igazán, hogy úton vagyunk, hogy felfedezünk.

A Dunától északra eső országrész külsőre olyan, mintha a magyar vidéken lennénk, csak szebb. A falvak takarosak; igaz akad jópár romos ház, de az utcák tiszták, a főterek rendezettek.

A határnak ezen az oldalán, mintha egy este alatt kitavaszodott volna.

A magyar oldalon még az utolsókat nyújtózta tél; az utcán alig láttunk embert, a földek nagyrésze még felszántatlanul állt, s a kertek alatt is csak hóvirágok nyíltak. Szerbiába érve viszont olyan érzésünk volt, mintha a tavaszba lépnénk át. A kis települések utcái tele voltak emberekkel, mindenki végezte a ház körüli teendőket: idős asszonyok hajlongtak a kapu körül gyomlálva, a férfiak a kerítást vagy a ház oldalát javítgatták-festették, az ereszt takarították. A földeken folyt a munka, pöfékeltek a traktorok, s itt már mindenhol százszorszép és pitypang virágzott.

Én városi lányként nem sokat tudok a vidékről, a földművelésről, s rettentően élveztem, ahogy Zsolt magyarázza a látottakat: hogy miért kell inni adni a méheknek, vagy hogy mi az a robizás.

Mindeközben folyton a látóhatárt kémleltük, mert tényleg igaz a mondás, hogy a templom mellett kocsma is van, s nekünk mindig van időnk egy kávéra, amit ha szerencsém van, üvegpohárban kapunk. (Mégmindig él bennem a nosztalgia az üvegpohárban felszolgált kávé iránt, ahogy gyerekkoromban a nagyszüleimnél láttam.)

A kávézókban, kiskocsmákban ha lehetett helyiekkel diskuráltunk. Én először rendre szerbül próbáltam rendelni, hogy villogjak a kevéske szerbhorvát tudásommal, majd ha nem ment, angolul kértük, de végü mindig kuncogásba fordult a dolog, amikor kiderült, hogy mindenki beszél magyarul.

Agráripar és élelmiszerek

Észak-Szerbiában meglepve tapasztaltuk, hogy mennyire előtérben van a mezőgazdaság. Az utak mentén a legtöbb óriásplakát mezőgazdasági terméket: trágyát, védőszereket, vetőmagot hirdetett, s rengeteg gazdabolt mellett haladtunk el.

Az országban töltött hetek alatt élveztük is ennek a gyümölcsét zöldségét.

A szerbek nagyon büszkék az élelmiszereikre, és angolul nekik minden organic, ami leginkább azt jelenti, hogy nem importált. S a helyi árúk valóban kiváló minőségűek. A tojásnak itt narancssárgája van, s a piacokon mindenütt kistermelők árulják a jobbnál jobb házi portékákat: zöldségeket, mézet, tojást, sajtot.

Tejérzékeny-Zsófi dőzsölt a tejtermékekben és semmi problémája nem volt. (Ez egyre jobban megerősíti bennem, hogy a feldolgozásban vagy a bocikban van különbség, mert Magyarországon vagy Angliában egy pohár tej órákra kivont a forgalomból.)

A húsok hasonlóképp frissek és isteniek.

Sombor / Zombor

Sombort imádtuk! Este nyolcok, sötétben gurultunk be, de még akkor is nyüzsgött az utca az emberektől, akik kedvesen integettek felénk. Igazán azonban másnap tudtuk megcsodálni a városka rendezett tereit. Az utcák éltek, a piacon csupa finomságot találtunk és elkezdtük felfedezni a szerb pékárúkat is (amiről még fogunk szót ejteni). Szívesen maradtunk volna még egy napot.

 

Szerb vendégszeretet

Szerbiában mindenhol kedvességgel találkoztunk. Mindenki jószándékkal fordul felénk, s akivel beszéltünk segítőkész volt.

Vendéglátóinkon azt éreztük, hogy nagyon fontos nekik, hogy jó házigazdák legyenek: elhalmoztak minket finomságokkal, s amikor indulni készültünk, mindig akadt valami, amit még a kezünkbe nyomtak útravalónak.

Két és fél hét alatt annyira megszoktuk ezt a barátságos hangulatot, hogy Koszovóban kimondottan jól esett szerb településeken áthaladni, ahol már ismerős volt az utcák képe, az emberek hozzánk való viszonyulása.

 

Turbofolk, a szerb mulatós

Szerb zenéhez az út során gyakran volt szerencsénk, mert szinte mindenhol vagy aktuális szerb (vagy egyéb balkáni) pop zene szól, vagy szerb népzene. Az utóbbit jobban kedveltük, de a kortársakból is van jópár fogyasztható.

A kettő keveredése pedig ami a legnépszerűbb az országban, főleg a fiatalok körében. Ez a turbo folk, vagyis a népi elemeket tartalmazó szerb tüctüc, pop, rap. Sajnos ez koránt sem olyan jó, mint amilyennek hangzik. Bár biztos van nekik is Csík zenekaruk, mi csak a méjnsztrím zenével találkoztunk.

Íme egy kis ízelítő belőle, ha Szerbiában lenne kedvetek szórakozni menni, ezekre rázhatjátok. (Mi nem voltunk, mert itt mindenho lehet dohányozni, és ami egy szerb bulihelyen várna ránk, azt a sportoló tüdőnk nem venné jó néven. Talán majd egyszer egy fesztiválon ezt is kipróbáljuk.)

 

Beszámolónk Szerbiáról itt folytatódik: Szerbia II.