Eredeti útitervünkben Bulgária szerepelt a macedónok után, azonban, ahogy figyelemmel kísértük az időjárás alakulását, egyértelmű lett, hogy a melegebb görög partvidék barátságosabb választás, mint a bolgár hegyek.

Így dél felé kanyarodtunk, s ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna; imádtuk az itteni út minden pillanatát!

Madárlátta Kirkini tóvidék

Vasárnap, a Dojran tó mellett léptünk át a macedón határon, szeles, esős időben. Még ez sem vette el azonban a kedvünket ettől a naptól, amikor hegyen-völgyön, s jó 100 kilométeren át tekertünk Serres felé.

A legizgatottabbak a Kirkini tavak miatt voltunk – igazából csak azért, mert jól nézett ki a térképen. Ha valahol víz és nemzeti park jelzés van, az számunkra mindig jó hír.

A tavak mellett szájtátva ámultunk a gazdag élővilágon, a rengeteg madáron. Megállni nem volt sok időnk, de a biciklin ülve percenként kiálltottunk egymásnak és mutogattunk egy-egy újabb felszálló madárcsoport felé. Lenyűgöző látvány volt.

Itt kerékpározni akkora élmény volt, hogy csak később jöttünk rá, egyetlen fényképet sem készítettünk. Csak tekertünk és élveztük a flowt.

Serresi barátok

Sötétedés után, fáradtan gurultunk be Serres városába, ahol újabb Couchsurfing kaland várt ránk. Ekkor még nem tudtuk, hogy mire számítsunk.

Mivel az ortodox húsvét előtti héten érkeztünk az országba, Görögországban igen nehézkesen ment a szálláskeresés. Mindenki húsvét-lázban égett, ez itt komoly családi, vallási és kultúrális esemény.

Mivel minden CS kérésünk elutasításra került, feltettünk egy-egy hirdetést az útvonalunkon lévő városokba. Ilyenkor a vendéglátóknak van lehetősége kapcsolatba lépni velünk, s meghívni magához. Ezt a funkciót ritkán szoktuk használni, jobban szeretjük magunk kiválasztani, hogy kivel töltsünk el pár napot, mert úgy jobb esélyünk van olyat találni, akivel remélhetőleg jól megértjük egymást.

Most viszont nem volt más lehetőség, vártuk, hogy valaki befogad minket.

Így is lett: az utolsó macedóniai napunkon Giannis írt nekünk, hogy szívesen lát minket. Szinte üres volt a profilja, két rövidke referencia mutatta csak, hogy talán nem félőrült vagy baltásgyilkos az illető.

Mivel más nem ajánlkozott, s sátrazni még hideg lett volna, elfogadtuk. Így kerültünk Serresbe ezen az estén.

És micsoda szerencsénk volt!

Az ízig-vérig görög Giannis, és imádnivaló barátnője, a német Juli egy álomszép házban laknak. Ahogy fáradtan és fázva megérkeztünk, egyből betereltek a saját szobánkba, ahol frissen vetett ágy és illatos törülközők vártak. A frissítő fürdő befejeztével lent már várt a meleg lencseleves, s nem sokkal később szisszentek a sörök is.

Beszélgettünk, majd előkerült egy pakli kártya, s újabb és újabb történetek. Hamar kiderült számunkra, hogy új barátok között vagyunk; vendéglátóinknak helyén van a fejük és a szívük is, s mi élveztük a társaságuk minden percét.

A következő napon, amíg Giannis dolgozott, mi Julival bejártuk Serres városát.

A hatvanezer lelkes kis települést azonnal megszerettük. Az utcák barátságosak, az emberek úgy tűnik mind ismerik egymást, s fél óra autóúttal elérhető délre a tengerpart, északra pedig síelésre alkalmas hegyek. Kívánni sem lehet jobbat!

Julinak köszönhetően megkóstolhattuk a helyi pitákat, amit itt édesen is készítenek. Így a megszokott sajtos és húsos burek mellé felvehettük a kolokithopitát: a sütőtökös édes görög pitát is a listára. Mmmm, mennyei!

Az egyetlen problémánk az volt, hogy Görögországba érve visszaléptünk “Európába”, és nagyon kellett figyelnünk, hogy mennyit költünk. A napi 5 Eurós büdzsénk itt nem sokra volt elég.

Ebédre Juli isteni kuszkuszt készített, este pedig vacsorázni mentünk, ahova vendéglátó párunk barátai, Kate, Angel és Carmen is csatlakozott. A társaság így görög-német-spanyol-angol-magyarra duzzadt.

A fent említett európai árak miatt egy kicsit aggódtunk és óvatosan szemlélgettük az étlapon a lehetőségeinket, de még rendelni sem tudtunk, mert a menük hamar kikerültek a kezeink közül. Két perc görög hadarással és tizenöt perc várakozással később a görög konyha legfinomabb falatjai kerültek az asztalra. Rengeteg zöldség: füstölt padlizsán, sült gombák és krumplik, sült paprika, mindezek mellé tengeri herkentyűk, friss házi kenyérrel, miközben a poharainkban csodálatos módon folyton újratöltődött a csipuró (Τσίπουρο, 40-45%-os törköly-főzet).

Thessaloniki kirándulás

Az eredeti terv szerint következő reggel, kedden indultunk volna tovább kelet felé, de az idő borús volt, a biciklik pedig lustán pihentek a lépcsőfordulóban és semmi kedvük nem volt tovább indulni. Zsolttal fejet hajtottunk az akaratuk előtt; nekünk is jól esett még egy este az új barátainkkal.

Mivel Juli váltig győzködött minket, hogy Thessalonikit mindenképp látnunk kell, úgy döntöttünk, hogy a bicikliket hagyjuk pihenni, mi pedig elkirándulunk az ország második legnagyobb városába.

Giannisnak épp arra volt dolga (arra gyanakszunk, hogy nem véletlen alakult így), így reggel levitt minket a furgonjával. Az autóban nem volt működő biztonsági öv, sofőrje viszont nagyon is sportosan vezetett, úgyhogy én az odavezető másfél óra autópályán kanyargás alatt (környezetvédelmi okokből nem lehetett alagutakat vályni a Thessaloniki fölötti hegybe, így az autópályán alig van egyenes szakasz) két kézzel kapaszkodtam bármibe, ami elérhető volt, s igyekeztem úgy tenni, mintha a lehető legkényelmesebben érezném magam, nehogy megbántsam a vezetőt.

A napot, egy burek/pita-kör után, városnézéssel töltöttük.

Élveztük, ahogy a modern európai utcákról egy sarkot fordulva mediterrán zugokban kószálhatunk, s a többezer éves romok is a legváratlanabbul bukkannak fel előttünk. Bementünk ahány templomba csak tudtunk, kipróbáltunk egy helyi gyros-t, s este még arra is volt idő, hogy kicsit bevásároljunk egy óriási bicikliboltban.

A nap fénypontja azonban a Modiano piac volt, ahol a hatalmas hangzavarban kínálta mindenki a portékáját, elsősorban a húsvétra szánt bárányokat. A látványtól én egy csapásra újra vegetáriánus lettem (pedig az utazásra feltett szándékom volt félretenni e hóbortomat).

Este Juli és Giannis utánunk autóztak, hogy igyanak velünk egy sört a kedvenc bárukban, majd hazafuvarozzanak – ha lehet, még a reggelinél is gyorsabban – jól sejted, a görögöknél nincs zéró tolerancia.

Még Serres, aztán a tengerpart

Eljött a szerda reggel, és mi indulásra készen álltunk… legalábbis a csomagokkal. Semmi kedvünk nem volt továbbmenni. Zsolt annyira beleélte magát a helyzetbe, hogy még a gyomra is elkezdett rendetlenkedni, ami épp kapóra jött: már léptünk volna ki az ajtón, amikor eldöntöttük, hogy mégis jobb lesz, ha maradunk.

Házigazdáinkat várta a munka, úgyhogy mi bevásároltunk és nekiláttunk főzőcskézni, hogy megköszönjük a vendéglátást.

A menü Zsolt specialitása, a zellerkrémleves lett, valamint epresgombóchegyek Zsófi kezei alól.

Mivel Juli vegán, mi is így készítettük ezeket, és nagy sikert arattunk vele.

Eddigre már teljesen átálltunk a görög életvitelre, s meg sem lepődtünk, amikor házigazdáink a este hét körül lefeküdtek egy-két órára aludni, hogy utána elmehessünk mulatni. Mi is így tettünk. Pár óra pihenés után, fél 11-kor (amikor mi egyébként aludni térnénk) indultunk a serresi éjszakába, hogy felfedezzünk egy új helyet, s megismerkedjünk a rakomelóval (Ρακόμελο, meleg raki, vagyis ánizs szesz, mézzel és fűszerekkel keverve). A poharaink ezen a helyen is folyton újratöltődtek, s az utunk eddigi legkellemesebb estéjét töltöttük a krétai tulajdonos sötét, faberakásos kocsmájában.

Eljött a csütörtök. Most már aztán tényleg indulnunk kellett, de úgy tűnt, most vendéglátóink nem akarnak elválni tőlünk.

Juli maga is nagy utazó és sportos lány, long-boardjával már bejárta fél Európát. Most úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk biciklivel a tengerpartig, ahova este Giannis is utánunk jöhet, s így még egy napot együtt tölthetünk a víkendházukban.

Kis falvakon át vitt az utunk, s a part közelébe érve meglátogattuk Amhipolisz híres nagymacskáját is.

Mire a nyaralóba értünk, épp sötétedni kezdett, s Giannis már a tüzet rakta nekünk a kandallóban. Zuhanyzás, melegedés, majd a szokásos egy-két óra alvás következett a vacsora előtt, ahol az első estéhez hasonlóan, most is Giannis rendelt és pakoltatta meg az asztalt tengeri finomságokkal és zöldségekkel.

A reggel beköszöntével azonban már tényleg búcsúznunk kellett. Az egynaposra tervezett látogatás öt napra nyúlt és nem veszíthettünk több időt. Megölelgettük, hátbaveregettük egymást és elindultunk kelet és újabb kalandok felé… este sátrazni kezdünk.

Beszámolónk Görögországról itt folytatódik: Görögország II.